Prologue

Helló mindenkinek!:) Úgy döntöttem belevágok egy új blogba. Ez teljesen más lesz mint a többi, és nem a szokásos sztori hogy "A lány elmegy nyaralni találkozik az 1D-vel és stb.." Remélem olvasni fogjátok:) Írjátok le a véleményeket a prológussal kapcsolatban, ha rossz, ha jó:) Ha ide összegyűlik 3 komment, akkor felteszem az első részt:) Azt nem ígérem, hogy rögtön másnap de próbálok sietni!

Dzsenifer :)xx

PROLOGUE

Érezted már úgy, hogy mindenki utál? Hogy minden nap egy újabb szenvedés az életedben? Hogy mindenki mindenért téged hibáztat? És legszívesebben itt hagynád ezt a rohadt életet, de nem teheted, mert van egy személy akiért a végsőkig is képes vagy harcolni. Akik leszólnak ők nem tudják, hogy te min is mész keresztül. Mást hibáztatni vagy leszólni könnyű, de nem sejted ezzel akár tönkreteheted egy személy életét is.

Alice Greenfield egy 18 éves, átlagos gimnazista lány. De az élete cseppet sem mondható átlagosnak. Édesanyját és ikertestvérét 7 éves korában vesztette el egy súlyos autó balesetben, azóta pedig apjával él aki halálos betegségben szenved, ugyanis rákos. Az gimnáziumban mindenki bolondnak hiszi(ezt majd később kifejtem, hogy miért), nincs egyetlen barátja sem. Ám egy nap minden megváltozik az életében.

Alice szemszög

Egy újabb nap..hogy mit jelent ez számomra? Újabb megaláztatások, újabb beszólások, és egész nap gúnyos arcok. Mit is mondhatnék? Senkinek sem felhőtlen az élete, de azért ez már nekem is sok. Rengeteget tűnődök rajta, vajon mivel érdemeltem ezt ki? A kérdésemre választ viszont sosem kapok.
Ezekkel a gondolatokkal keltem ki a puha ágyamból, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. 20 perc alatt el is készültem, majd leballagtam a konyhába. Apu már ott ült, a reggeli újságját olvasgatva.
- Jó reggelt! - köszöntem, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Jó reggelt, Kincsem! Megkérhetnélek, hogy suli után bemenj a gyógyszertárba? Tudod, elfogyott a gyógyszerem.
- Persze, Apu. Viszont most sietek, nehogy elkéssek. Te csak maradj itthon és pihenj - mosolyogtam rá, majd felkaptam a táskámat és kiléptem az utcára. Amint kiléptem elkezdett szakadni az eső, mintha csak dézsából öntenék.
- Á, csak egy átlagos nap - dünnyögtem magamban.